Az IT-fejlődés motorjaként kíván működni az Invitech Solutions

Bár az Invitel Csoportba tartozó vállalatra vezetékes telekommunikációs és IT-szolgáltatóként gondol a közvélemény, de az üzleti ügyfelekre szakosodott cég szerepet vállalt a hazai társaságokat tömörítő 5G-koalícióban is. Javorniczky Áron a Heti Válasznak adott interjúban elmondta: bár 5G alatt leegyszerűsítve a mobiltechnológia következő generációját értjük, ennek gerincét továbbra is a vezetékes infrastruktúrák adják. Az 5G-s hálózatot egyre inkább az újonnan megjelenő, hálózatba kapcsolt gépek, illetve az okoseszközöket használó magánszemélyek veszik majd igénybe, de a mobiltechnológia csak a készülékeket köti össze a tornyokkal – a háttér-infrastruktúrát továbbra is nagy teljesítményű vezetékes hálózatok biztosítják majd. Magyarországon már ma is az Invitech működteti az egyik legkiterjedtebb országos optikai gerinchálózatot, így ezen keresztül – ha közvetve is – szereplői vagyunk a mobilpiacnak is. Az 5G-protokoll bevezetése a sávszélesség radikális bővülése miatt adatrobbanáshoz vezet majd, de – például az önvezető autók elterjedéséhez is elengedhetetlen – alacsony válaszidő szintén nagy terhet ró a szolgáltatókra. Mindez kezelhetetlen lenne a háttér-infrastruktúra fejlesztése nélkül. A koalícióval reményeim szerint olyan együttműködést hozunk létre, melynek révén Magyarország vezető szerephez juthat az 5G terén – fejtette ki az operatív vezérigazgató-helyettes. Komoly változások az Invitel Csoportnál Az interjúban szó esett a cégcsoportot érintő jelentősebb változásokról is. „Az átalakítás előtt az Invitel egy társaságon belül nyújtott lakossági és üzleti szolgáltatásokat, ami – a két üzletág eltérő fejlődési iránya miatt – később nem bizonyult elég hatékonynak. Ezért úgy döntöttünk, hogy a két ágat elválasztjuk egymástól – ennek a folyamatnak a lezárásaként jött létre a kizárólag üzleti ügyfeleket kiszolgáló Invitech Solutions mint önálló cég. Az IT-iparág felfokozott iramban fejlődik, és ennek a folyamatnak a motorjává szeretnénk válni. Ebből a szempontból mérföldkő, hogy az Invitel Csoport idén értékesítette a lakossági leányvállalatot a Diginek, így a felszabaduló többletforrásokat további fejlesztésekbe forgathatjuk a tranzakció jóváhagyása és lezárása után” – összegezte Javorniczky Áron. Hazánk legkorszerűbb adatközpontjával rendelkeznek A társaság a beruházások terén is aktív évet zár, nemrég ugyanis átadta új adatközpontját a Kozma utcai DC10 adatparkban. Az új létesítmény Magyarországon teljesen egyedülálló rendelkezésre állást és biztonsági szintet is képvisel. Az Uptime Institute független tanúsítványok kiadásával foglalkozó globális szervezettől megkaptuk a rangos TIER III-as minősítést, amivel rendkívül exkluzív körbe nyertünk bebocsátást. Magyarországon egy sem, és a környező országokban is mindösszesen három adatközpont rendelkezik bármilyen TIER-tanúsítással. A beruházás fontos lépés volt az üzleti stratégiánkban, és még jó pár további is várható – hangsúlyozta az operatív vezető. A teljes interjú itt olvasható el. Kiemelt fotó: Thinkstock

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: 24.hu