A Hyundai Ioniq az Év Női Világautója lett


A Hyundai Motor három villamosított meghajtást kínáló innovatív Ioniq modelljét a 2018-as Év Női Világautójává választotta a rangos nemzetközi, kizárólag nőkből álló autós újságírókból álló zsűri. 

Az Ioniq az első olyan autó a világon, amely egyetlen környezettudatos platformján hagyományos hibrid, plug-in hibrid, illetve tisztán elektromos hajtáslánc is helyet kaphat. Az Ioniq palettával a Hyundai kompromisszummentes formát és vezetési élményt kínál a legmodernebb biztonsági és kényelmi technológiákkal együtt, amely így a vásárlók széles rétegének lehet vonzó ajánlat. A versenyben az Ioniq mindhárom változatát megvizsgálták és szavazásra bocsátották.


A zsűri tagjai szerint az Ioniq a több mint 400 modell közül kiemelkedve a verseny „egyértelmű győztese”, amelyet a Zöld Autó kategóriában is a legmagasabb kitüntetéssel jutalmaztak.  „A legmagasabb kitüntetést elnyerő autó 20 ország 25 zsűritagjának szigorú tesztelésén megy keresztül, akik az Év Női Világautója bizottságának tagjai” – mondja Sandy Myhre, az Év Női Világautója bizottságvezetője. „Ez egy demokratikus folyamat és a kategóriagyőztes,valamint a legmagasabb kitüntetést kiérdemlő autóknak ki kell emelkedniük a többiek közül.”    


Az Ioniqot a  zsűritagok „egyértelmű győztes”-ként és „kiemelkedő”-ként jellemezték, különösen ebben az idei szoros versenyben. „Az Ioniq olyan vezetők számára készült, akik a fenntartható erőforrás-opciókat részesítik előnyben és jelentős lépést képvisel a környezetbarát autóhasználat irányába” – tette hozzá Kwon-rhim Byung, a Hyundai Motoralelnöke.”Az Év Női Világautójának kitüntető címének elnyerése is bizonyítja, hogy az Ioniq új mércét állított a környezetbarát csomagolásban nyújtott teljesítmény terén.”    


A Hyundai Ioniq a Chicagói Athenaeum: Építészeti és Formatervezési Múzeumtól, illetve az Európai Művészeti Formaterv és Városi Tanulmány Központjától is elnyerte a 2017-es Zöld Formaterv Díjat is, valamint a Green Car magazin jelölte az Év Zöld Autója címre is.  


Az Év Női Világautója (WWCOTY) választás világszinten is egyedülálló. Ez az egyetlen olyan autóipari elismerés,amelyet kizárólag nők ítélnek oda.  A WWCOTY díj zsűritagjai nem „női autó”-ra szavaznak. Sokkal inkább tapasztalt újságírókként szavaznak és annak megfelelően értékelik az autók teljesítményét.  Mindazonáltal döntéseik során figyelembe veszik azt is, hogy szerintük a nők melyik autót vásárolnák meg. Ez az apró különbség az, ami az Év Női Világautójának díját az iparág egyik legkülönlegesebb kitüntetésévé teszi.  

Forrás: finchannel.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Dönci Hyundai Blogja