Drive PX Pegasus – a teljesen önvezető autók agya

E hét kedden tartotta az NVIDIA a GTC Europe rendezvényt, ahol bejelentették a Drive PX platform frissítéseit is. Sokan nem tudják, de az NVIDIA a szállítója az önvezető rendszerek központi egységeinek. Eddig körülbelül mintegy 225 cégnek szállítottak Drive PX sorozatú, autonóm vezetést támogató rendszereket. Pl. Teslának, Audinak, Volvonak és Boschnak is. A jelenlegi legmodernebb csomag a Drive PX2-s jelzésű ami tavaly év elején jelent meg, ebből lett egy egyprocesszoros változat is. Ezeknek a leváltója lesz a Xavier kódnevű konstrukció, ezek a frissített példányok csak 2018 első negyedévétől lesznek elérhetőek. Az NVIDIA a 3 nappal ezelőtti rendezvényen bejelentett egy újabb fejlesztést, ami a Drive PX Pegasus névre hallgat. Ez az első olyan fejlesztése a gyártónak, amely Level 5-ös, azaz ötös szintű autonóm vezetést kínál a teljesen önvezető járművekbe. A Pegasus, a tervek szerint jóval nagyobb 320 DL TOPS-os teljesítményre lesz képes. Mivel a Drive PX Xavier “csak” négyes szintű autonóm képességekre lesz képes 30 DL TOPS-os teljesítménnyel. Itt ugyan a fogyasztási adatokon is megjelennek a különbségek, mivel a Xavier beéri 30 wattal, ellenben az ötös szintet képviselő Pegasus-al ami 500 wattot kér. Hogy ez miként fog kihatni egy teljesen elektromos autóra az még kérdéses, ahogy a rendszer hűtése is. Mivel a jelenlegi Drive PX2 is vízhűtést használ a maga 250 wattos fogyasztása mellett. A Pegasus 16 darab egyedi tervezésű ARM processzormagot, kettő darab Volta integrált grafikai processzort és további két darab dedikált grafikai processzor fog tartalmazni. Az ASIL D nevű certifikációnak is megfelelő rendszerre maximum 16 érzékelő köthető: kamerák, radarok vagy akár lézeres távolságmérők. Az első minták szállítását talán egy év múlva kezdheti meg a gyártó. De még bőven van ideje, mivel az első ötös szintű autonóm vezetést támogató autó csak 2020 után érkezhet. Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post Drive PX Pegasus – a teljesen önvezető autók agya appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu