Mercedes-Benz EQ A tanulmány

Elérkezett az idő, mikor a Mercedes-Benz felfedte legújabb EQ családja tagját, az EQ A névre hallgató autó koncepció változatát. Tegnap úgy nyilatkozott a Mercedes, hogy idővel minden egyes modelljükből készülni fog egy elektromos változat is, amik mellé persze néhány új típus is érkezni fog. Ezek a modellek az EQ almárka alatt foglalnak majd helyet. A legelsőt tavaly mutatták be Generation EQ néven, az új, sportos, háromajtós ferdehátú modellt összkerékhajtással pedig a mai napra a Frankfurti Autószalonra időzítették. Az EQ A egy teljesen jövőbemutató formavilággal látta meg a napvilágot, amit még sikerült autó kinézettel meghagyni. Nem úgy mint a legtöbb koncepció autó amik teljesen elrugaszkodnak a valóságtól. Az EQ A modellen látszanak a lekerekített, rövid túlnyújtással rendelkező orrész hosszan ívelő szélvédővel. Az autó hátsó harmada pedig maradt ugyan az amit már néhányszor láthattunk ebben a szegmensben. A teljesítményről is beszélt a gyártó, kiderült, hogy az első és hátsó tengelyre egy-egy villanymotor került amiknek az összteljesítményük 272 LE. Állandó összkerékmeghajtás mellett 499 Nm-es nyomaték áll rendelkezésre, így 0-ról 100-as tempóra 5 másodperc is elég. A koncepció autó egy 60 kWh-s akkumulátor csomagot kapott, ami 400 kilométer megtételére képes, tölteni pedig vezetékes és indukciós módon is lehet. Villámtöltő hálózatra csatlakoztatva pedig 100 kilométeres hatótávot kapunk 10 percért cserébe. Ám ezek a kiépítések még voltozhatnak, mivel a Mercedes szerint az EQ A esetében többféle kapacitású akkucsomagot lehet választani. Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post Mercedes-Benz EQ A tanulmány appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu