Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár Kecskeméten

8000 négyzetméteres képzési központ építése kezdődött meg Kecskeméten, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. Az ünnepélyes alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya is részt vett. Mercedes-Benz Academy Kecskemét elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret és a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja 2018 szeptemberétől. A Mercedes-Benz duális szakképzésben, szeptemberben 175 diák, főiskolai szinten további 40 hallgató kezdte meg tanulmányait. Ünnepélyes keretek között letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét. A 8000 négyzetméteres intézmény a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár közvetlen szomszédságában. A tervek szerint az épületben 2018 szeptemberétől mintegy 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az ipar 4.0 világát. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják a gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon tudnak dolgozni. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén ide fogják szervezni. “A jövő generációjának kompetenciafejlesztése, gyakorlati képzése kulcskérdés a magyar munkaerőpiacon. Gyárunk bővítése, illetve a második kecskeméti gyár megépítése szükségszerűvé teszi Mercedes-Benz Academy Kecskemét megnyitását, amely elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret, s a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja a következő tanévtől” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. “A magyar kormány nagyra értékeli, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt helyez a magyarországi képzésének fejlesztésére” – hangsúlyozta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: “A jó szakképzés azokat a készségeket erősíti meg a diákokban, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a folyamatosan változó technológiai környezetben is megállják a helyüket.” A Mercedes-Benz kecskeméti gyára úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer meghonosításában. A 2011 óta sikeresen működő program hosszú távon kínál kiváló, versenyképes ismereteket a szakiskolától egészen a főiskoláig, és ezáltal biztos karrierlehetőséget. A modell sikerét többek között az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. A duális szakok közép és felsőoktatási szinten is folyamatosan bővülnek. 2011-ben még csak három szakkal, az idei tanévtől már hat szakkal indult el a szakképzés. Az országban elsőként induló főiskolai duális képzés pedig három szakra bővült. Az idei tanévben összesen 175 tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 40 hallgató. “Magyarországon a Mercedes-Benz számára a siker kulcsa az, hogy minőségi szakképzésben résztvevő és magasan kvalifikált munkatársakkal dolgozhatunk. Ezért nagy örömömre szolgál a mai alapkőletétel, ami egy, a jövőbe való befektetés részünkről” – tette hozzá Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Compact Cars HR vezetője. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. 2016-ban a kecskeméti gyár több mint 190.000 kompakt autót gyártott. Az első, Magyarországon is gyártott termék 2012-től a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Külön büszkeség, hogy ez utóbbi két típust kizárólag itt Magyarországon gyártják az egész világ részére. Jelenleg is tart a karosszéria üzem bővítése mintegy 580 millió eurós befektetés keretében. 2018-ban a Mercedes-Benz elkezdi megépíteni második gyárát Kecskeméten 1 milliárd euróból, amely első- és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz. A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségében épült, hatékony gyártási egység jön létre. Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post Képzési központot épít a Mercedes-Benz gyár Kecskeméten appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu