BMW i Vision Dynamics tanulmányautó

A zéró emissziójú vezetés élményének új megtestesülése a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon debütált. Egy évvel a centenáriumi NEXT 100 járműtanulmányok világkörüli bemutatkozása után a BMW Group a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a küszöbön álló jövő elektromos mobilitásába enged betekintést. A BMW i Vision Dynamics tanulmányautó egy négyajtós Gran Coupé, amely a sportos elegancia jegyében megálmodott zéró emissziójú vezetési élmény jövőjének előfutáraként egyetlen feltöltéssel 600 kilométer tisztán elektromos hatótávolságot garantál, 200 km/óra feletti végsebességgel és négy másodperc alatt abszolvált nulla-százas gyorsulással. „A BMW Group elhozta a jelenbe az elektromos mobilitás jövőjét” – mondta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke 2017. szeptember 12-én, a 67. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon tartott sajtótájékoztatón. „Több hálózatról tölthető modellt kínálunk ügyfeleinknek, mint bármelyik másik versenytársunk a piacon. Sőt mi több, „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégiánk égisze alatt az elektromos mobilitás térnyerését segítő szolgáltatás-palettánkat is folyamatosan fejlesztjük. Sorozatgyártásban kínált hálózatról tölthető modellportfóliónkat 2025-re huszonöt tagúra bővítjük, amelyből tizenkét modell belsőégésű erőforrás nélkül, tisztán elektromos meghajtással váltja valóra a zéró emissziójú vezetés élményét. A BMW i Vision Dynamics tanulmányautóval bemutatjuk, miként képzeljük el az elektromos mobilitás BMW i3 és BMW i8 modellek közé pozícionált jövőjét: egy lélegzetelállítóan lendületes, hamisítatlanul progresszív négyajtós Gran Coupé képében. Mint ilyen, a BMW márka esszenciáját elektromos hajtáslánccal szereljük fel, amely a BMW i divíziót is új dimenzióba emeli” – tette hozzá Harald Krüger. A fejlődés ütemét a BMW i diktálja A BMW i divízió a jövőbe mutató járműtanulmányok és a hosszú távon fenntartható prémium mobilitás újraértelmezésének szimbóluma. „A BMW i almárka a BMW Group innovációs úttörője” – fogalmazott Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. „Az elképzelt megoldások és a jövőnek tervezett koncepciók itt kézzelfogható valósággá válnak. A BMW i divízió ráadásul vállalatcsoportunk márkáinak innovációs iránymutatójaként is szolgál. A BMW i Vision Dynamics tanulmányautónak köszönhetően már most bemutathatjuk, hogyan fog kinézni a BMW egyik soron következő elektromos modellje. Hiszen évszázados történelme során a BMW már számtalan alkalommal bizonyította, hogy forradalmi elképzeléseit képes valóra váltani” – zárta gondolatait Klaus Fröhlich. A BMW i divízió magával ragadó formanyelve a márka azon úttörő modelljeinek forradalmi technológiáját helyezi a figyelem középpontjába, amelyeket ügyfelei a hétköznapokban már ma is átélhetnek. „A BMW i3 és a BMW i8 képében egy forradalmi városi autó, illetve egy forradalmi sportautó öltött testet. Most pedig a BMW i Vision Dynamics tanulmányautó az elektromos mobilitás kvalitásait a BMW legfőbb értékeivel egyesíti, a menetdinamika és az elegancia jövőbe mutató szimbólumaként. Kiváló példaként szolgálva arra, hogy a BMW i divízió modellpalettája és formanyelve mely irányba haladhat tovább” – nyilatkozta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője. „A kevesebb több” – avagy a BMW i divízió formanyelvének háttere A BMW i Vision Dynamics tanulmányautó vonalvezetése újraértelmezi a BMW modelljeinek klasszikus karosszériaarányait: a hosszú tengelytávolság, az áramvonalas tetőív és a rövid túlnyúlások eleganciával és lendülettel párosulnak. A koncepció nagyméretű, harmonikusan egybeolvadó felületei olyan hatást keltenek, mintha az egész sziluettet egyetlen darabból formálták volna meg a tervezők, ezzel szemben a BMW i Vision Dynamics tanulmányautó progresszív karosszériáján még a legapróbb részletek is a modell aerodinamikájának javítását szolgálják. A szinte észrevehetetlen illesztések és az üvegfelületek elegáns összekapcsolásai egyszerre modern érzetet és iránymutató technológia benyomását keltik. A nagyméretű felületek és a gondosan kidolgozott részletek közötti kontraszt visszafogott, mégis magától értetődő módon helyezi a figyelem középpontjába a koncepció innovatív technológiáját, anélkül, hogy azt harsányan az előtérbe tolná. Ez áll a BMW i divízió formanyelvének hátterében. Hiszen „a kevesebb több.” Ikonikus ablaksáv, mint a jövő utastéri élményének szimbóluma A BMW i Vision Dynamics tanulmányautó áramvonalas, harmonikusan összehangolt karosszériafelületei mellett a koncepció jellegzetes ablaksávja az egyik leginkább figyelemreméltó elem. Az első BMW i modelleken debütált egyedülálló, fekete vonalvezetés ezúttal újraértelmezett, funkcionális stílusjegyként jelenik meg, amely egyúttal a BMW i Vision Dynamics tanulmányautó egyik védjegyeként is szolgál. Gyakorlatilag szimmetrikus kialakításának köszönhetően a koncepció oldalsó ablaksávja minden utasnak tökéletes kilátási lehetőséget kínál, az utasokat és a vezetés közösen átélt élményét állítva a középpontba. A jövőben az ablaksáv kialakítása mind fontosabb lesz, különösen a nagymértékben, illetve a teljes mértékben automatizált járművezetés korszakának eljövetelekor. A páratlan utastéri élményt a teljes egészében üvegből készült tető fokozza tovább, amely az utasok tér- és szabadságérzetét is növeli. A szimmetrikus, elölről hátrafelé ívelt tetővonal a koncepció karosszériájának zárt, modern érzését erősíti. Legendás stílusjegyek új jelentéssel A BMW i Vision Dynamics tanulmányautó minimalista stílusú frontrészét a vese alakú, zárt „hűtőrács” uralja, amely jellegzetesen modern újraértelmezésként képez hidat a múlt és a jövő legendás BMW modelljei között. A „hűtőrács” azonban nem csupán egy stíluselem, hiszen hosszú évtizedek óta a BMW járműfejlesztési tapasztalatának szimbóluma, amelyet a BMW i Vision Dynamics tanulmányautó esetében a vállalatcsoport járműtechnológiai szaktudásának kinyilatkozásaként gondoltak újra a tervezők: a vese alakú „hűtőrács” alsó közepén elhelyezett szenzorok „intelligens felületként” láttatják a frontrész meghatározó elemét. Az első fényszórópár ugyancsak a múlt és a jövő kapcsolatát erősíti. A klasszikus dupla ikergyűrű-motívum ezúttal rendkívül modern és végletekig letisztult formában ölt testet, mindkét oldalon két-két különálló LED-csík képében. A minimalista stílusban megrajzolt első fényszórópár az összes világítási funkciót magába foglalja, összetéveszthetetlenül karakteres kisugárzást kölcsönözve a tanulmánynak. Magabiztos kiállás és kifinomult lezárás A koncepció magabiztosságot és erőt sugárzó hátulján elegánsan meghúzott vízszintes vonalak egyesülnek. Az utascella kissé hegyesített kialakítása szélesebb vállrészt és atletikusabb megjelenést eredményez. A hátfal leglátványosabb elemei az „L” alakú hátsó lámpák, amelyek vékonyított elrendezésükkel egyfelől a BMW i Vision Dynamics tanulmányautó menetdinamikáját és hatékonyságát, másfelől a koncepció stabil útfekvését hirdetik. A BMW i Vision Dynamics tanulmányautó minden szögből korszerűséget, progresszivitást és magával ragadó technológiai szaktudást sugall, mialatt a BMW iránymutató koncepciójaként az elektromos mobilitás vezetési élményekben gazdag jövőképének letisztult szimbóluma. Előrevetítve, hogy a BMW az elkövetkező években is a sportosság és az elegancia ötvözetét helyezi a középpontba. forrás: BMW Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post BMW i Vision Dynamics tanulmányautó appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu