Audi Elaine – az önvezető 500 kilométerrel

A héten kezdődött a Frankfurti Motor Show, tele újdonságokkal és érdekes dolgokkal. A gyártók főleg az elektromos vonalra repültek rá, meg persze az önvezető képességet is közelebb hozták. A legutóbbi bejegyzések között nem igazán volt Audi. Hát most ennek is eljött az ideje. A helyszín ismét Frankfurt, ahol az Audi bemutatott egy új koncepció autót, ami nagyban hasonlít a májusban bemutatott Audi e-tron Sportbackre. Mind a külseje, mind pedig az elektromos hajtása. A belső tér világos és letisztult. A kijelzők, kezelőszervek mind egyszerűek. A Quattro hajtásról egy első elektromos motor és kettő hátsó gondoskodik, aminek a teljesítményük 320 kW. Az akku kapacitása 95 kWh amivel akár 500 kilométer is megtehető. A modellt pedig Elaine-nek nevezte el. Ezeken felül kapott egy újabb generációs processzort, amivel okosabb és gyorsabb is lett az új modell. A nemrég bemutatott Audi A8-asban van ennek a processzornak az elődje. Köszönhetően az új “agyának” autópályán akár 130 km/h-s sebességig magától vezet, sávot vált és tér vissza az eredeti sávba. Az Audi fejlesztése azonban itt még nem ért véget, mivel az utasok akármit csinálhatnak míg az autó egyre több feladatra lesz képes, ha egy úgynevezett Audi AI “átadó zónából” indul. Ha innen indítja a sofőr az autót, akkor a kocsi mindent egyedül képes lesz végrehajtani. Akár magától üres parkolóhelyre áll, vagy rááll egy indukciós töltőre ha szükséges. Az Audi úgy képzeli el, hogy az Elaine egy teljesen “IoT” (InternetOfThings) eszköz lesz. Azaz akár még mosóba is el lehet küldeni egy applikáció segítségével miközben a reggeli rántottát csinálja a gazdája. Az összeköttetés magva a PIA, az intelligens személyi asszisztens, ami kombinálja az autó, a felhasználó, a forgalom, és az internet felől érkező adatokat. Hangutasításra is reagál, a felhasználóhoz igazodva reagál az aktuális eseményekre. A PIA megfigyeli a sofőrt és annak szokásait, tanulásra is képes, így alakítja ki a személyre szabott szolgáltatást. Az autó szenzorai radarok, kamerák, és ultrahang révén pásztázza a környezetet és lát jóval előbbre, mint a sofőr – ez a Car-to-X technológia. Ez valósidejű kommunikációt tesz lehetővé az infrastruktúrával, nagyobb biztonságot és kényelmet szavatol, nem beszélve a hatékonyabb közlekedésről. Az autó így korábban képes felismerni a veszélyes helyzeteket, elkerülhetőek a balesetek. Az átfogó szolgáltatás és kényelem részét képezi az Audi Fit Driver nevű, csuklón hordható eszköz. Az Elaine ezen keresztül figyeli a viselő életjeleit, érzékeli, ha fáradunk vagy stresszesek vagyunk, majd ennek megfelelően állítja be a kocsi paramétereit, legyen szó légzési tanácsokról, a klíma beállításáról, a megfelelő zenéről, a hangulatvilágításról, vagy egy energizáló masszázsról. Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post Audi Elaine – az önvezető 500 kilométerrel appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu