Laborban növesztett húst etetne velünk Bill Gates

A világ leggazdagabb emberei közül páran komolyan hisznek az olyan csirke-, kacsa-, vagy marhahúsokban, amiket állatok levágása nélkül, laboratóriumban állítottak elő. Bill Gates, Richard Branson, Kyle Vogt (a Twitch társalapítója), és Kimbal Musk (Elon Musk testvére) is azok között van, akik beálltak az állati sejtekből előállított hústenyésztéssel foglalkozó Memphis Meats nevű San Franciscó-i startup mögé. A második forrásgyűjtői kör után már 22 millió dollárnál tart a cég, a fent említett milliárdosokon túl még az élelmiszeripari óriásnak számító Cargill is ígéretesnek találja az ötletet. A Memphis Meats-t 2015-ben alapította a kardiológus Uma Valeti, és Nicholas Genovese őssejtkutató. Ahogy a többi más, korábbi években felbukkant startupok, ők is azt a célt tűzték ki, hogy csökkentsék a hústenyésztéssel járó, környezetre rótt terhet. Reményeik szerint az elkövetkező 5-6 évben tudnak majd piacra dobni laborban tenyésztett hústerméket, saját csirkehúsukat idén év elején mutatták meg. Ezzel ők lehetnek az elsők az úgynevezett “in vitro” húsok piacán. Van persze konkurencia is. Mark Post, aki 2013-ban egy őssejt-burgerrel lepte meg a világot, tavaly a Mosa Meat nevű vállalat élén szintén bejelentette: négy vagy öt év múlva kapható lesz az általa laboratóriumban előállított marhahús. A technológia – mint mindig minden újdonság – megosztó. Vannak, akik a mezőgazdaság helyettesítését várják ettől. Ők az élő állatok felszabadítása mellett annak örülnek, hogy ez várhatóan nagyságrendekkel kisebb környezeti terhelést jelent majd a mostani ipari állattartásnál. A technológiával szemben leggyakrabban felhozott ellenérv pedig éppen az, hogy soha nem lesz megfizethető, se gazdaságos az így előállított étel. Technikai szempontból valóban komoly kihívások előtt állnak még a tudósok, az őssejtekből és tápanyagból összerakott bioreaktorokban nincs vérkeringés, mint ahogy egy élő szervezetben lenne.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: 24.hu