“A jövőbe vezetünk” – e-mobi.hu elektromobilitás roadshow Balatonfüreden szeptember 2-án

Nagyszabású Elektromobilitás Roadshow indult a Balaton körül, amelynek utolsó állomása a balatonfüredi Vitorlás tér. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra, az elektromos autózás előnyeire, a társadalmi felelősségvállalásra. Olyan rendezvényeken keresztül kívánjuk megszólítani a lakosságot, ahol a gyakorlatban is szemléltethető az elektromos autó és a könnyű elektromos járművek (LEV) palettája. E mellett számos, a témában felmerülő kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők, mint például a töltőberendezések használata, illetve a társaságunk által megvalósuló országos átjárhatóságot biztosító töltőhálózat kiépítése. Ugyancsak tájékozódhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett, elektromos gépjármű vásárlásokhoz igényelhető 1,5 millió Ft-os támogatással kapcsolatos pályázatról. A programsorozat során együttműködő partnerünk a VW, számukra szintén kiemelt fontossággal bír az elektromobilitás, illetve az e terén végzett fejlesztések. Jelenlegi zászlóshajójuk, a 300 Km hatótávolságú e-Golf a roadshow állomásain is megtekinthető. A látogatók felfrissüléséről a káros anyag kibocsátás csökkentését és a fenntarthatóságot célul kitűző Nespresso gondoskodik. MILYEN PROGRAMOKKAL VÁRUNK? A különböző állomásokon izgalmas játékok várnak mindenkit: elektromos autó bemutatás, ismerkedés a töltőkkel, kerékpárral meghajtott sínautó verseny, Flike elektromos drón szimulátor, arcfestés és gyereksarok. Az információs pultnál váltsd ki a menetleveledet, menj végig az állomásokon, szerezz új élményeket és nyerj! ☕Három állomást végigjárva a begyűjtött pecsétekért cserébe: Nespresso kávékülönlegességekkel és alkoholmentes koktélokkal jutalmazzuk a stand látogatóit. Azok között, akik az összes pecsétet megszerzik a roadshow állomásokon és helyesen válaszolnak a menetlevelükön szereplő kérdésekre, szeptember elején kisorsolunk egy elektromos rollert! Az esemény gyerekbarát és ingyenes. Az eseményre az e-mobi.hu Facebook oldalán tudsz feliratkozni! Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! The post “A jövőbe vezetünk” – e-mobi.hu elektromobilitás roadshow Balatonfüreden szeptember 2-án appeared first on e-cars.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu