Önvezető autót ígér a Hyundai 2020-ra


A dél-koreai Hyundai Motor szerint három éven belül piacra kerülhet az autógyártó első részlegesen önvezető modellje, amely autópályán már képes lesz külső beavatkozás nélkül haladni. 

A Hyundai Motor bejelentette, hogy 2020-i piacra kívánják dobni első olyan modelljüket, amely önvezető funkcióinak köszönhetően autópályán már képes lesz saját magát irányítani és a megfelelő döntéseket meghozni. A bejelentés szerint a Hyundai lesz az az autómárka, amely elérhető áron kínálja majd azon termékeit a vásárlók számára, amelyek képesek lesznek emberi beavatkozás nélkül irányítani a járművet.

Habár néhány konkurens kételyeit fejezte ki a technológiával kapcsolatban, a Hyundai Motor Company vezető kutatómérnöke, Byung-yong You elmondta, hogy a kezdetben piacra kerülő rendszer képes lesz gyorsítani, lassítani, kormányozni, sávot váltani és automatikusan akadályokat felismerni, ám kizárólag autópályán. “Elsőként az autópályás működés a célunk, később ezt kiterjesztjük a városi környezetre is” – mondja. “Célunk az autópályás működés elérése 2020-ra, míg a városi működést 2030-ra tervezzük.”


You elmagyarázta azt is, hogy az autópályák általánosan ellenőrzött környezete a kevesebb közlekedési lámpákkal és útkereszteződésekkel egyszerűbbé teszi az önvezető autók sikeres kalibrálását. A jövő évtizedben a Hyundai önvezető autói még csak akkor lesznek képesek teljesen automatikusan működni, ha az időjárási körülmények is megfelelőek ehhez és a felfestések is rendesen látszanak.  

Az autóipar különböző fokozatokra osztja a járművek önvezető képességeit, ahol az ötös szint jelzi azt az önvezető módot, ahol a kormány elengedésére bármilyen útviszony és időjárási körülmények között lehetőség van. You azt reméli, hogy 2020-ra a Hyundai rendszere “az autópályás haladásra… valahol a hármas és négyes szint között lesz.” 


A hármas szintet nem lehet alkalmazni minden úton, míg a négyes szint You szerint 2030 ra már minden útra vonatkozik majd – csupán néhány megkötéssel. “Különbség van köztük, a négyes szinten az időjárási körülményeket és az útviszonyokat korlátozzák” – magyarázza. “Ötös szinten már egyáltalán nincsenek korlátozások.” Vajon mikor jön el az ötös szintű Hyundai autonóm jármű? Azon a szinten már a kormánykereket gyakorlatilag ki is lehet hagyni a tervezésből. “Nem tudom pontosan, szeretnénk ezt a szintet elérni, de nincs kitűzött időpont.”

Habár a Ford nemrég bejelentette, hogy autómegosztó flották részére 2021-re négyes szintű autonóm járművet kíván kifejleszteni, a Hyundai hivatalosan nem méri össze ezt saját fejlesztésével. A dél-koreai vállalat fejlesztési stratégiája azonban nagyon hasonlónak látszik. “Terveink szerint ezt a modellt hazai és külföldi flották részére kívánjuk árusítani… de nem a szokásos tömegtermelési típusainkhoz kötve.”


Továbblépve azt is kijelentette, hogy az önvezető funkciókat értékesítés előtt szigorúan le fogják tesztelni nyilvános utakon is és nagyon valószínű, hogy a technológiát elsőként a felsőkategóriás, drágább Genesis modellekbe építik majd be és csak később válik elérhetővé a megfizethető árú modellekben. “Mi csak teszteltük a rendszert Las Vegasban és további teszteket tervezünk Koreában, Amerikában és más régiókban, pl. Kínában is. A Genesis G80 és G90 kaphatja meg elsőként a rendszert, később pedig alacsonyabb kategóriájú autókban is megjelenik, de egyelőre még semmi sincs eldöntve.” – mondja You. “Elsőként az üzemanyagcellás autonóm taxikat dolgoztuk ki Namyangban, az Ioniq EV és hibrid modellek pedig csak néhány hónapos autók.”

A Hyundai még 2010-ben kezdte meg az autonóm jármű-technológia fejlesztését, a nemrég bemutatott Ioniqban prototípusban három LIDAR, három radar és két kamera kapott helyet azért, hogy a különböző forgalmi helyzeteket és veszélyeket megfelelően felismerje.  


“Az autó egyike azon kevés önvezető autónak, amely a tetőre szerelt helyett az első lökhárítóba rejtett LIDAR rendszerekkel van felszerelve és így a jármű egy főiskolai tudományos kísérlet helyett úgy néz ki, mint bármilyen más autó a forgalomban” – áll a Hyundai sajtóközleményében. “A Hyundai emellett saját autonóm járműoperációs rendszert is fejleszt azzal a céllal, hogy a jövő autói minél kevesebb adatforgalommal tudjanak kommunikálni. Ez egy alacsony költségvetésű platform, amelyet a jövő Hyundai modelljeiben bárki meg tud majd fizetni.”

Forrás: .drive.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Dönci Hyundai Blogja