A Tesla és a Daimler is helyet kapott az “MIT világ legokosabb cégei” listáján

A világ “legokosabb” cégeit rangsorolták a Nobel-díjas tudósairól ismert egyetem, az MIT hivatalos magazinjának szerzői. A leginnovatívabb cégeket válogatták ki, de ez nem volt elég ahhoz, hogy valaki bekerüljön a toplistába, hatékony üzleti modell is kell hozzá. A Tesla a 31. helyen, míg a Daimler a 46. helyen végzett. A Tesla munkatársai büszkék lehetnek arra, hogy a cégük a legmagasabb rangú autógyártó cég az MIT legfontosabb 50 vállalatának éves listáján 2017-ben. De, egyben aggodalomra is okot ad hogy most “csak” a 31. helyre sikerült felkapaszkodniuk. Mivel 2016 és 2017-ben a negyedik helyen, míg 2014-ben pedig a második helyen végeztek! Szóval ünnepelhetnek? Az MIT szerint, a listán szereplő “szupersztárcégek” mind egyfajta innovatív technológia és egy hatékony üzleti modell árán kerültek fel a listára. Ezek a nagy illetve kis vállalatok, amelyek “új lehetőségeket teremtenek a fontos technológiák és az üzleti hozzáértés kombinálásával”. Továbbá kétségtelenül aggodalomra ad okot az autopilot balesetek és az autók karbantartásával kapcsolatos problémák. Egyben a fenntarthatóságra összpontosító vállalkozások közül a Tesla a legjobb példa a márka sikerére amely elősegíti az elektromos járművek technológiájának és gazdasági életképességének növelését. Továbbá az MIT-t lenyűgözte a német Daimler autógyár közelgő teherautó ötlete. A városi eTruck, az első teljesen elektromos nagy teherbírású tehergépjárműveivel. Mi is írtunk már róla egy hosszabb összefoglalót. Itt tudod elolvasni Daimler autonomous vezetése illetve a gépjármű-összeköttetés feature is megtetszett az MIT-nek, hogy a 46. helyre rangsorolja a német céget.. Hozzászólnál? Itt megteheted! Ide kattintva csatlakozhatsz az e-autó közösségünkhöz!

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: e-cars.hu