Jön a környezetbarát autók aranykora

Maros Sefcovic, az Európai bizottság elnökhelyettese szerint az ebben foglalt, 2021-től forgalomba kerülő új autók károsanyag-kibocsátási értékeit roppant szigorúan szabja majd meg az uniós testület, ezenkívül várhatóan a Bizottság forrásokat biztosít majd az elektromos- és hidrogénhajtású gépjárművek töltőállomásainak kiépítésére is. Sefcovic szerint Európában a légszennyezés 17 százalékáért a közúti közlekedés tehető felelőssé, a szennyezett levegő miatt pedig 450 ezer uniós polgár veszti életét idő előtt. „Ez egyértelmű jelzés, hogy valamit tennünk kell az ügyben” – mondta a szlovák származású politikus. Ahhoz, hogy a környezetbarát technológiák elterjedhessenek, véleménye szerint 1,5 milliárd euróra lenne szükség, hogy az európai főbb közlekedési útvonalakon kiépítésre kerüljön az alternatív töltőállomások hálózata. Tervei szerint ezt az összeget uniós büdzséből fedezik majd, és ezzel egy időben az érintett úthálózatokon az önvezető autók közlekedéséhez szükséges infrastruktúrát is kiépítik majd, írja az energiainfo.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Alternatív Energia