Bemutatták a Hyundai elektromos buszát | Elektromos autó mánia
Kövesd az ország legjobb elektromos autó híreit Facebookon és Hírlevélen!
eleccity.jpg

Bemutatták a Hyundai elektromos buszát

Dél-Korea legnagyobb autógyártója a Hyundai Truck & Bus Mega Fair kiállításon leleplezte a vállalat első teljesen elektromos meghajtású autóbuszát, amely a jövő év elejétől kerül kereskedelmi forgalomba. 
A Hyundai Motor a Goyang Motorstúdiójában bemutatta vadonatúj Elec-City névre keresztelt autóbuszát, amelyet a gyártó elsősorban azért fejlesztett ki, mert szeretné pozícióját és versenyképességét a személyszállítási szegmensben is fokozni. A vállalat képviselője a bemutatón elmondta, hogy a Hyundai idén mintegy 105 ezer új haszongépjármű értékesítését tervezi abban a 130 országban, ahol a vállalat teherautóit és buszait árusítják. 

„Terveink szerint fokozatosan a legmodernebb biztonsági felszerelésekkel látjuk el haszonjárműveinket és a közösségi igényekhez igazodva környezetbarát tömegközlekedési járművek egész sorát kívánjuk bemutatni” – mondta Jai-young Yoo, a Hyundai Motor Haszonjármű-részlegének vezetője a Hyundai Motorstúdióban megtartott premieren.  

A Hyundai első tömeggyártású elektromos busza, az Elec-City egy nyolc éves fejlesztés eredményeként mutatkozhatott be. A vállalat legújabb elektromos autóbuszát egy 256 kWh-s lítium-polimer akkumulátorcsomaggal szerelték fel, amellyel a jármű hatótávja eléri a 290 km-t, végsebessége pedig 93 km/óra. Az Elec-City feltöltése az európai Type 2 szabványnak megfelelő töltőcsatlakozón keresztül történik. A feltöltés idejéről egyelőre nincs pontos adat, de annyi bizonyos, hogy egy ekkora kapacitású akkupakkot még a legnagyobb áramerősségű töltőoszlopoknál is jó néhány óráig kell tölteni.   

Az elmúlt évtizedben a Hyundai fejlesztőinek elsődleges célkitűzése a busz energiahatékonyságának maximalizálása volt. Ennek keretében a buszt egy saját fejlesztésű automatikus hőmérséklet-szabályzó rendszerrel látták el, amely megakadályozza az akkuk túlhevülését, miközben az időjárási viszonyoknak megfelelő hőmérsékleten tartja azt.

A Hyundai képviselője szerint a jármű vételárát ugyan még nem határozták meg, de a listaára várhatóan valahol 200 millió koreai won (kb. 49 mFt) körül lehet majd, amelyet azonban csökkent a koreai Környezetvédelmi Minisztérium által nyújtott 100 millió wonos (kb. 24,5 mFt) támogatás. A támogatás mértékét ráadásul az egyes tartományok kormányzatai tovább bővíthetik, mivel az új koreai államfő különösen támogatja a környezetvédelmi intézkedések szükségességét. Ennek keretében Jai-in Moon ígéretet tett arra, hogy a jelenleg használt közösségi járműpark 70 százalékát környezetkímélő járművekre cserélik, még nagyobb támogatást ígért az elektromos autók vásárlóinak és elkötelezett a dízelüzemű autók betiltása iránt.   
A Hyundai Motor szerint elektromos autóbuszának 10 éves üzemeltetésének fenntartási költsége nagyjából 160 millió wont (kb. 39 mFt) tesz ki, ami 270 millióval (kb.66 mFt) kevesebb, mint jelenleg futó hasonló méretű földgázzal működő buszoké.

A Hyundai már 2010-ben kifejlesztette az Elec-City modellt, amelynek két továbbfejlesztett változatát később különböző kísérleti programokban hasznosítottak, ám a támogatási rendszer hiánya, illetve a gyér töltőállomás-infrastruktúra miatt ez kivitel nem kerülhetett forgalomba. „Még mindig van mit fejleszteni az elektromos autók töltési infrastruktúráján” – mondta Yeong-duck Tak, a Hyundai Motor Haszongépjármű-fejlesztési részlegének alelnöke az Elec-City bemutatkozásának kapcsán.  „Mi mégis úgy döntöttünk, a kormányzat infrastruktúrafejlesztési programjának hatására jövőre elindítjuk az Elec-City modell sorozatgyártását” – tette hozzá Tak és azt is elárulta, nagyjából 10 Elec-City előrendelésre számítanak az idei év során.

A Hyundai Motor a jövőben szélesíteni kívánja környezetbarát buszprogramját, amelynek keretében nemcsak tisztán elektromos, de üzemanyagcellás buszok bevezetésére is készül. A vállalat képviselője szerint még idén megkezdik ezen üzemanyagcellás buszok tesztelését.  Emellett azt is bejelentették, hogy a Hyundai által kínált haszonjárművek gazdaságosságát 2020-ig 30 százalékkal kívánják fokozni olyan új technológiák bevezetésével, mint a hibrid, illetve konnektoros hibrid hajtásláncok buszokra és teherautókba integrálása. 

Forrás: koreaherald.com, yonhapnews.co.krkoreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

156