Magyarország is harcba szállhat az új Tesla gyárért

Elon Musk tavaly novemberben jelentette be, hogy Európában épül meg a következő Tesla Gigafactory. Az elmúlt időszakban több európai ország is versenybe lépett a gigaberuházásért. Most akár Magyarország is beszállhat a küzdelembe. Az európai országok közül Litvániában és Svédországban is nagyon szívesen fogadnák a Tesla új gyárát, de Hollandia, Norvégia vagy Finnország is esélyes. Mikael Damberg, svéd ipari miniszter erősítette meg , hogy Svédország komoly erőfeszítéseket tesz a beruházás megszerzéséért. A híresztelések szerint Trollhättan városa tökéletes otthont adhatna Elon új üzemének, hiszen a jelenleg kínai kézben lévő, volt Saab gyár gyártósoraiból akár bérelhetne is a Tesla. Svédország helyzete több szempontból is kérdéses, hiszen a közelmúltban más befektetők is jelezték, hogy akkumulátorgyárat építenének az országban. Bárhová is épül végül az új Gigafactory, mindenképpen adókedvezményekre számíthat az amerikai autógyártó. A jelenleg is épülő nevadai Gigafactory megvalósítása előtt is számos amerikai állam kínált a Teslának kedvezőbbnél kedvezőbb feltételeket. Végül az 1,3 milliárd dolláros kedvezmény lett a befutó, amelyért cserébe a cég vállalta az 5 milliárd dolláros beruházás megvalósítását és 22 500 új munkahely megteremtését. Az európai gyárban akkumulátorokat és autókat is gyártanak majd. A projektet nagyjából 5 milliárd euróból valósítaná meg a Tesla. A Tesla nevadai gyárának látványterve A Portfolio munkatársai megkeresték a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) azzal kapcsolatban, hogy folytattak-e már tárgyalásokat az amerikai elektromosautó-gyártóval annak érdekében, hogy az európai Gigafactroy Magyarországon valósuljon meg. A folyamatban lévő befektetői tárgyalásokról nem tudunk tájékoztatást adni. -olvasható a KKM válaszában. Viszont arra a kérdésre, hogy mivel próbálják Magyarországra csalogatni a Tesla beruházását, már bővebb választ kaptak. A magyarországi járműipar területén már konkrét eredmények igazolják azt a folyamatot, hogy egyre komplexebb és bonyolultabb tevékenységek érkeznek hazánkba a járműgyártáshoz kapcsolódóan vagy attól függetlenül, önálló fejlesztési tevékenységként. A szektor esetében a két fő fejlesztési irány az önvezető autók, illetve az elektromobilitás. Az előbbi esetben már most is van két olyan nagy német vállalat, amely Magyarországra, mint a K+F központjára tekint ezen a téren, a Thyssenkrupp és a Bosch.   Az elektromobilitás terén is már több referenciával rendelkezik Magyarország. Több beruházási folyamat zajlik jelenleg is: a Samsung SDI gyárat létesít Gödön, amely akkumulátorok előállítását végzi a jövőben elektromos autókhoz, a világ legnagyobb elektromos autóbuszgyártója, a kínai BYD pedig gyártóüzemet létesít Komáromban. Ezek a cégek befektetési döntéseikkel jó referenciaként szolgálnak a jövőbeni beruházóink felé.   Államigazgatási szinten a Jedlik Ányos Terv foglalkozik az e-mobilitás elterjesztéséhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenység támogatásával, az elektromos autózás infrastruktúrájának jelentős iparfejlesztési potenciált hordozó bővítésével, a projektek finanszírozásának elősegítésével. Az önvezető autók számára is alkalmas tesztpálya Zalaegerszegen történő megépítése, az elektromos töltőállomások létesítésének támogatása, valamint az elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek vásárlásához elérhető támogatások is mind hozzásegítenek az elektromobilitás hazai elterjedéséhez.   Ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország felkerülhessen az e-mobilitásban tevékenykedő vállalatok, mint például a Tesla térképére a potenciális beruházási helyszínek előszűrése és kiválasztása során. Ezen kívül arra is fény derült, hogy milyen pénzügyi támogatásokban részesülhet egy hazánkban beruházó nagyvállalatnak. A magyar kormánynak lehetősége van a beruházók számára támogatást nyújtani, az EU által szabályozott regionális támogatási térkép alapján nagyvállalatok esetén maximum 50%-os mértékig. Ezeket a támogatásokat jellemzően két módon nyújtja a magyar kormány a beruházáshoz: egyrészről készpénztámogatás, másrészről társasági adókedvezmény formájában. -derült ki a KKM válaszából. forrás: Portfolio.hu The post Magyarország is harcba szállhat az új Tesla gyárért appeared first on ZoldAutok.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: ZoldAutok.hu