Magyarország is harcba szállhat a Tesla európai gigagyáráért

A tervezett beruházás értéke közel 5 milliárd euró lehet és közvetlenül, illetve közvetve 17 ezer embernek adhatna munkát, így nem csoda, hogy az elmúlt hetekben több európai ország is jelezte, szívesen otthont adna az új üzemnek. Biztosan még nem jelenthetjük ki, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzánk eljuttatott válaszából úgy tűnik, már Magyarország is harcolhat a gigaberuházásért. Elon Musk nagy játékos Elon Musk, a Tesla vezére nagy játékos, amikor évekkel ezelőtt a Gigafactory 1 helyszínét keresték Amerikában, az volt a stratégiája, hogy bedobta a tervezett beruházást a köztudatba és várta, hogy a jelentkezők egymást túllicitálva jobbnál jobb ajánlatokkal halmozzák el. A terve bejött, az új gyárnak végül otthont adó Nevada ugyanis 1,3 milliárd dolláros értékben adott különböző kedvezményeket – döntően adókedvezményt – a Teslának, amely cserébe vállalta, hogy megvalósítja az 5 milliárd dolláros beruházást és összesen 22 500 új munkahelyet teremt a következő években. Nyerő stratégián soha ne változtass, gondolhatta Musk, aki pontosan ugyanezt játssza el most Európában is. Tavaly novemberben ugyanis bejelentette, hogy cége 2017-ben kiválasztja majd az újabb Gigafactory helyszínét a kontinensen. A tervezett beruházásnak több szempontból is komoly tétje van: Nagyságrendileg egy 5 milliárd eurós – 1 550 milliárd forintos – projektről lehet szó, amely közvetlenül és közvetve összesen 17 ezer embernek adhat munkát a becslések szerint. A leendő üzemben nem csak akkumulátorcellákat, hanem elektromos autókat is gyártanak majd az ígéretek szerint. Mindezeket látva nem csoda, hogy az európai országok egymás után jelentik be, hogy szeretnék elérni, hogy a Tesla végül náluk valósítsa meg a gigaberuházását. Litvánia után Svédország vetette be magát Alig telt el pár nap azután, hogy megírtuk, Litvánia egyik befektetője, Vladas Lasas szeretné, hogyha országa lecsapna a kínálkozó lehetőségre és mindent megtenne annak érdekében, hogy náluk épülhessen meg az újabb Gigafactory, Svédország is harcba szállt a tervezett beruházásért. Mikael Damberg svéd ipari miniszter ugyanis megerősítette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a Tesla végül Svédországot válassza a tervezett gyárának helyszínéül. Ha így lesz, akkor sokak szerint Trollhättan városa ideális választás lehet az amerikai elektromosautó-gyártó számára. Itt működött korábban a Saab gyára, amely jelenleg a kínai NEVS tulajdonában van, de a cég állítólag nyitott arra, hogy a hatalmas gyártóbázis egy részét bérbe adja. A környéken sokan rendelkeznek autógyártó tapasztalatokkal, vagyis a szükséges munkaerő is rendelkezésre állna, igaz az országban kifejezetten magas a munkaerőköltség. A teljes cikk itt olvasható.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Alternatív Energia