A teremtő rombolásból mára csak a rombolás maradt | Elektromos autó mánia
Kövesd az ország legjobb elektromos autó híreit Facebookon és Hírlevélen!
6z6oiijzNqDO1GioSs.jpeg

A teremtő rombolásból mára csak a rombolás maradt

Rengeteg elemzés és előrejelzés születik mostanában arról, hogy a közeljövőben óriási átalakulás vár a nyugati társadalmakra. Gyakori kép, hogy egy újabb, a harmadik ipari forradalom hajnalán vagyunk éppen, a most zajló folyamatok ugyanúgy fogják felforgatni életünket, ahogy az első két ipari forradalom alakított át mindent, és tette lehetővé azt az életet, amit ma ismerünk. Az internet, a robotok terjedése, az AI-technológiák és a bigdata-eszközök megjelenése alapjaiban alakítja majd át a termelési folyamatokat, a munkaerőpiacot, a szolgáltatásokat, a pénzügyi szektort, az oktatást és az egészségügyet, és pár évtizeden belül rá sem ismerünk a világunkra. Arról komoly viták zajlanak, hogy mindennek milyen társadalmi következményei lesznek. A legfontosabb kérdés persze az, hogy ezek a folyamatok hogyan érintik majd a foglalkoztatást: az egyik véglet szerint a robotok egyszerűen felzabálják majd a munkahelyeket, emberek milliói válhatnak feleslegessé, és ahhoz, hogy a társadalmak el tudják viselni az ezzel járó feszültséget, új típusú megoldásokra, például alapjövedelemre lehet szükség. A másik véglet szerint viszont a korábbi ipari forradalmak is azt mutatták meg, hogy az új találmányok új típusú igényeket és szolgáltatásokat hívtak életre, azaz miközben a robotok bizonyos munkahelyeket elfoglalhatnak, párhuzamosan létrejöhetnek olyan új területek, ahol nagyszámú emberi munkaerőre lehet majd szükség, csak ezeket nem láthatjuk előre. A kreatív rombolásA két tábor vitájában a pesszimistább oldal egyik fontos szereplője a magyar származású amerikai közgazdász, John Komlos. Komlos 1944-ben született Budapesten, de fiatalon az Egyesült Államokban kötött ki. A hetvenes években a chicagói egyetemen közgazdász- és történészdoktori címet is szerzett, majd a nyolcvanas évekre gyakorlatilag megalapozott egy tudományterületet: az emberek fizikai állapotának gazdaságtörténeti összefüggéseit kezdte el kutatni. Tanított a Harvardon, a Duke Egyetemen, Bécsben, majd 18 éven át volt a Müncheni Egyetem professzora, egészen pár évvel ezelőtti visszavonulásáig. És bár a tanítást abbahagyta, a publikálást nem: egy nemrég megjelent, de évek óta érlelődő tanulmányában arról ír, hogy az első és a második ipari forradalom tapasztalatait alapul véve könnyen félreérthetjük, milyen óriási társadalmi károkkal is járhat a jelenleg zajló gazdasági és technológiai átalakulás.Komlos tanulmányában a mainstream közgazdaságtan egyik jól ismert koncepcióját, a teremtő rombolás mechanizmusát veszi elő. A teremtő (vagy kreatív) rombolás fogalmát Joseph Schumpeter alkotta meg még a negyvenes években, mára pedig közgazdaságtani tankönyvek alapkoncepciója lett. Lényege, hogy miközben innovációk jelennek meg a piacon, az innováló új vállalatok egyben le is rombolják a piac addigi struktúráját, csökkentik az addig a piacon létező szereplők járadékait, jelentősen átrendezik a viszonyokat. Schumpeter koncepciójának fontos eleme, hogy ugyan az innovációt szükségszerűen kíséri valamekkora felfordulás, és a folyamatnak vannak vesztesei is, az innovatív új vállalatok megjelenése a közép- és hosszútávú gazdasági növekedés alapja és biztosítéka. Robotkarok a Porsche lipcsei gyárában (JAN WOITAS / DPA)Ez volt az a gondolat, ami az elmúlt fél évszázadban észrevétlenül levált az eredeti koncepcióról, és szinte önálló tétellé alakult: Komlos gyakorlatilag arról ír, hogy a XX. század végére a nyugati társadalmak az innovációfetisizmus csapdájába estek. Túlságosan elfogultak lettek az innovációt kísérő teremtő rombolás teremtő oldalával, közben pedig egyáltalán nem jutott kellő figyelem a destruktív oldalra. Ezzel pedig eljutottunk odáig, hogy ha innovációról, új fejlesztésekről van szó, mindig csak a nyertesekről beszélünk, csak az ő szempontjaikat vesszük figyelembe, azokat viszont, akiket egy innováció bevezetése hátrányosan érinthet, nem vesszük számba. Komlos szerint ezt sokáig már nem tehetjük meg. A XXI. század elejére ugyanis a kreatív rombolás korábbi ökoszisztémája felborult: ugyan a technológiai fejlődésnek korábban is voltak vesztesei, de ekkor még a pozitív elemek akkora túlsúlyban voltak, hogy képesek voltak a veszteségeket láthatatlanná tenni. A most zajló ipari forradalom kezdetére viszont átalakul ez az arány, a romboló hatás felzabálja a teremtő erőket. Ezt csak azért nem vesszük még észre Komlos szerint, mert az innovációt kísérő költségeket eddig sem vettük figyelembe. Komlos egy nagyon egyszerű példájával élve: ha megjelenik egy vállalat, amelyik fényképezőgépeket kezd el belerakni a telefonjaiba, az egyenes vezet ahhoz, hogy a hagyományos digitális kamerákat gyártó cégek forgalma csökkenjen, idővel pedig csődbe is menjenek. Ekkor feleslegessé válik egy csomó termelőeszköz, emberek veszítik el az állásukat, ráadásul a hagyományos kamera gyártójának addigi teljesítménye is eltűnik az éves gazdasági adatokból. Ezeket a költségeket viszont jellemzően sosem szoktuk figyelembe venni, amikor az új, innovatív cég gazdasági hatásáról beszélünk. Ugyanígy ritkán vesszük számba Komlos szerint a tervezett elavulás költségeit is, melyek közvetlenül a fogyasztókon csapódnak le, és melynek felerősödését elég jól ismerhetjük a jelenkor slágeriparágaiból, például a szoftverek vagy az okostelefonok piacáról.Régen minden jobb voltKomlos szerint amikor Schumpeter az innováció teremtő erejére helyezte a hangsúlyt, a korábbi ipari forradalmak legfontosabb újításai lebegtek szeme előtt: a gőzgép, az acélfeldolgozás, az elektromosság, a telefon, a távíró, a rádió, az olyan új közlekedési eszközök, mint a vasút, az autó, a repülő, illetve a filmkészítés mind-mind olyan technológiai fejlesztés volt, mely egyszerre tette rengeteg ember életét jobbá, ugyanakkor romboló költségei rendkívüli alacsonyak voltak: egyrészt mert viszonylag kis szektorokat tettek csak feleslegessé, másrészt mert hatásuk minden iparágban megjelent és általános emberi szükségleteket tudtak kielégíteni. Mert oké, hogy az izzólámpa megjelenése tönkretette a kerozinlámpa-ipart, de az egy meglehetősen apró szektor volt, relatíve alacsony befektetett tőkével, az állásukat elveszítő emberek pedig könnyedén elhelyezkedhettek az új területen, mivel ott magas volt a munkaerőigény. Ilyen példákra kell gondolni Komlos szerint, amikor arról beszélünk, hogy a korábbi ipari forradalmak idején a teremtő komponens lenyomta a romboló erőket. VR-szemüvegeket próbál ki a Springer vezetősége Mark Zuckerber társaságában (AFP PHOTO / POOL / Kay Nietfeld)További fontos szempont, hogy a korábbi innovációs forradalmak idején megjelenő új termékek többsége nem is egy addig létező termék helyére érkezett, hanem olyan igényeket tudtak kielégíteni, amelyek addig kielégítetlenül maradtak: ahogy Komlos írja, a távíró és a telefon például olyan új technológiák voltak, melyek maximum a postagalambot tudták kiváltani, és a termelékenységhez való hozzájárulásuk óriási volt. Ma viszont már nem ez a helyzet: Komlos meglehetősen technopesszimista olvasata szerint a jelenlegi legnagyobb innovátoroknak számító vállalatok már nem képesek életünket ilyen mértékben átalakító termékekkel megjelenni, a jelenkor legizgalmasabbnak előadott újításai pedig valójában csak ugyanannak a terméknek apró továbbfejlesztései, amelyek ráadásul se teljesebbé, se boldogabbá nem teszik életünket. Komlos itt sok szempontból ugyanarról beszél, amit a technológiai stagnálás elméletének legismertebb képviselője, Peter Thiel is rendszeresen emleget. A mostanában Trump körül felbukkanó Thiel évek óta hajtogatja, hogy a közlekedéstől az űrprogramon át az informatikáig valójában évtizedek óta alig történt lényegi előrelépés, egy helyben toporgunk. Komlos tanulmányában visszatérő szereplő az iPhone aktuális modellje és a Windows legújabb verziója, amelyek mindig az aktuális innovációs csúcsteljesítményként vannak becsomagolva, de a bennük rejlő tényleges innovációs teljesítmény rettentően alacsony. Ráadásul ezek az innovációs teljesítmények már nem járnak együtt olyan gazdasági-társadalmi hatásokkal, mint amiket a korábbi évtizedekben lehetett tapasztalni. Komlos példája a Kodak története: a vállalat fénykorában 145 ezer embert alkalmazott, a munkavállalók többsége pedig középosztály szintű bért kapott. A piaci átrendeződés viszont földbe állította a céget, amelynek ma már csak 8 ezer alkalmazottja van. A Kodak összeomlásának története a termelőkapacitás és az eszközök terén is jóval nagyobb léptékű volt, mint a korábbi ipari forradalmak idején földbe állt cégeké. Ezzel szemben állítja Komlos az Apple-t, ahol jóval kisebb a teljes állásban, középosztálybeli bérszínvonalon foglalkoztatott munkavállalók száma. Egy másik példája szerint míg az amerikai internetes hírközlő, kereső és közvetítő portáloknál dolgozók száma 1999 óta 64 ezerről 151 ezerre nőtt, ugyanezen idő alatt a hagyományos sajtóban és kiadóknál foglalkoztatottak száma 424 ezerről 212 ezerre csökkent. Hiába jelent meg egy új szektor, ami felváltja a régit, mindez nem járt a munkahelyek átrendeződésével, 15 év alatt eltűnt itt 125 ezer állás. Komlos szerint ezért  beszélhetünk munka nélküli fellendülésről. De ugyanerre példa a Facebook is, ami óriási tempóban alakította át a társas kapcsolatok szervezése, az emberek közötti kommunikáció számos módját, olyan tevékenységeket terelve be ezzel a fennhatósága alá, melyek korábban nagyjából kimaradtak a piaci működés szabályai alól. És miközben a Facebook és a hasonló vállalatok, például a Twitter vagy a Snapchat becsült értéke sok-sok milliárd dollárra rúg, méretükhöz képest ezeknek a vállalatoknak a GDP-hez, a foglalkoztatáshoz vagy az emberek jóllétéhez való hozzájárulása elenyésző. Ugyan Komlos ezt nem említi, de érdemes arra is kitérni, hogy bár utólag visszanézve a gazdasági következmények miatt az első és a második ipari forradalom komoly sikertörténetnek tűnik, ez akkor közvetlenül egyáltalán nem érződött. Gregory Clark gazdaságtörténész számításai szerint az angol bérek 1770 és 1810 között 10 százalékkal csökkenhettek, és csak 60-70 évvel az ipari forradalom kezdete után tapasztalhattak a brit munkások bérnövekedést. De emellett is számos érv hozható még amellett, hogy a történelmi tapasztalatok alapján közel sem annyira örömteli perspektíva, hogy épp egy új ipari forradalom kezdődhet el.Nincsenek már új igényekAz innováció teremtő aspektusa nem szűnt meg persze teljesen, ennyire még Komlos sem pesszimista. Az információtechnológiában, a nano- és biotechnológiában, a robotikában és a mesterséges intelligencia terén is komoly felfedezések várhatók már a szűk közeljövőben is. De Komlos mégis borúlátó: szerinte nem várhatóak olyan felfedezések, amelyek olyan emberi szükségleteket elégítenének ki, amik ne lennének már most is kielégítve, és azt sem látni, hogy hogyan járulhatnának hozzá ezek érdemben a nyugati államok gazdasági teljesítményéhez. A közeljövő várható innovációi leginkább csak közeli helyettesítői lesznek a már jelenleg is elérhető technológiáknak: az önvezető autók vagy a drónalapú házhoz szállító technológiák ugyan divatos és esetenként hasznos újítások lehetnek, de Komlos szerint nem fognak sokat hozzátenni jólétünkhöz. Tim Cook 2016 végén bemutatja az Apple elképesztő újítását: a TV-applikációt (Stephen Lam/Getty Images/AFP)Komlos meglehetősen szkeptikus tanulmányában két további aggályt vet fel, amelyekre szerinte ritkán gondolunk. Egyrészt az innováció nem azonnal kiderülő költségeinek problémáját. A DTD, a CFC gázok, az azbeszt, az ólmos festékek, a fosszilis fűtőanyagok mind olyan súlyos rejtett költségeket okoztak, amelyekre csak jóval bevezetésük után derült fény. És ugyan megjelenésükkor mind növelték a gazdaság teljesítményét, ebből a teljesítményből Komlos szerint ki kellene vonni az utólag felmerülő költségeket, hogy pontosabb képet kapjunk az innovációk természetéről. Egy további ritkán végiggondolt következménye a technológiai változásoknak, hogy ezek a folyamatok jellemzően egyáltalán nem demokratikusak. Vállalkozók és befektetők egy szűk csoportja dönt olyan lépésekről, amelyek komolyan belenyúlnak a társadalmak mindennapjaiba, ráadásul a folyamatok vége rendszerint egy komolyabb vagyoni újrarendeződés is. Komlos szerint nincs rendben az, hogy ezt a folyamatot fenntartás nélkül ünnepeljük, miközben ha kormányok készülnek ugyanerre, akkor felháborodunk, és van, hogy tiltakozunk is. A szövege amúgy egyáltalán nem radikális: nem azt mondja, hogy az embereknek el kéne foglalniuk a Facebook igazgatótanácsát, hogy megszüntessék ezt az állapotot. Csak azt állítja, hogy érdemes ezekkel a folyamatokkal, ezzel a kettős mércével tisztában lenni. A jövőt persze nem látjukKomlos borongós hangulatú esszéje pont annyira spekulatív, mint bármely másik írás, amelyik megpróbálja megjósolni, hogyan alakul a nyugati országok sora a következő évtizedekben. Pontosan tudjuk, hogy a történelem tele volt olyan kiszámíthatatlan fordulatokkal, melyeket az adott korszakban senki sem látott. Ugyanígy, jelenleg senki nem tudná megmondani, mit tesz az USA és az EU gazdaságával mondjuk a növekvő globális kínai jelenlét, és tudjuk azt is, hogy bármikor kitörhet egy háború, vagy jöhet a semmiből egy olyan találmány, ami alapjaiban forgat fel mindent. Pár tanácsot azonban így is érdemes megfontolni Komlos írásából. Egyrészt, hogy nincs semmiféle olyan közgazdasági törvény vagy szükségszerűség, ami azt mondaná, hogy mivel az elmúlt 250 év folyamatos innovációval és párhuzamosan gazdasági bővüléssel járt együtt, ez a trend folytatódni is fog. Sőt, a történelem példáiból épp azt látni, hogy miután a gazdasági rezsimek elértek a csúcsra, villámgyorsan le tudtak térni a növekedési pályáról. Komlos ismert amerikai közgazdászok, például Paul Krugman, Larry Summers vagy Joseph Stiglitz közelmúltbeli tanulmányait összegezve ír arról, hogy félő: az Egyesült Államok (és persze ezzel együtt a nyugati társadalmak) elveszítették képességüket arra, hogy az első és második ipari forradalom útján haladjanak tovább. Szerinte a közeljövő technológiai fejlesztései között lesznek ugyan zseniális találmányok, de ezek csak egy szűk elit számára fognak óriási vagyont hozni, még tovább növelve a társadalmi egyenlőtlenségeket, még több embert kilökve a középosztályból. Közben viszont az alulfoglalkoztatottak és a dolgozó szegények száma nőni fog, főleg hogy közben a technológiai munkanélküliség is egyre több embert fog érinteni. Ezt a narratívát erősítette Matthew Yglesias pár évvel ezelőtti cikke is, melyben elég részletesen mutatta be, hogy a növekvő automatizáció egyáltalán nem jár együtt a növekvő amerikai termelékenységgel.  Addig azonban, amíg kultúránk alapja marad az innováció kritika nélküli ünneplése, nincs esély arra, hogy ezeket a veszélyeket tudatosítsuk, és érdemben tudjuk fellépni ellenük. Mindez Komlos szerint ráadásul egy paradox helyzetben történik, hiszen az elmúlt évtizedekben radikálisan csökkent az innováció hozzájárulása a foglalkoztatáshoz, a jólétünkhöz vagy a GPD-hez, csak a közgazdaságtan nem követte le ezeket a változásokat. Komlos tanulmánya végén egy kvázi szociáldemokrata programot vázol fel: olyan intézményekre és törvényekre lenne szükség, amelyek képesek megvédeni a leginkább veszélyeztetetteket a növekvő romboló tendenciáktól. Komlos olyan, a szabad piac védelmezőinek szemében eretnekségnek számító ötleteket dob be, mint az innovációk piacra vezetését megelőző szigorúbb reguláció, a kockázatcsökkentő rendszerek, a több tesztelés és az állami védekezőmechanizmusok, amelyek a meglévő iparági szereplőket védik az új szereplőktől. (Komlos egyik példájában a helyi könyvesboltok védelmét említi az Amazon terjeszkedésével szemben.)Látva a világban zajló folyamatokat, elég kevés az esély arra, hogy Komlos javaslataiból bármi megvalósuljon a közeljövőben. Viszont pár évtized múlva legalább látni fogjuk, igaza volt-e. Ha valakit még ezen túl is további részletek érdekelnének, ajánljuk a Freakonomics 2015. januárjában készült podcastjét, melyben Komlossal a MIT közgazdásza, David Autor, valamint az xkcd képregények és a What if? sorozat szerzője, Randall Munroe beszélget ezekről a kérdésekről. 

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: 444

107