Holnapra tolták el a SpaceX történelmi rakétaindítását

Egy hónappal a Falcon-9 hordozórakétájának sikeres űrbe juttatása (és tíz apró kommunikációs szatellit célba érése) után, ma indult volna el az Elon Musk (az övé a Tesla Motors is) fémjelezte űrkutatási vállalat, a SpaceX igazi karrierje, hiszen rakétájuk 16 óra után egy perccel 2,5 tonnányi rakománnyal együtt elindult volna a Nemzetközi Űrállomás felé – nem is akárhonnan, hanem a NASA Kennedy Űrközpontjának 39-es számú, történelmi jelentőségű indítóállásáról, amelynek segítségével hagyták el egykor a Földet a Holdrasszállásra induló Apollo-űrhajók, sőt, a Space Shuttle is. A vállalat ezzel az indítással jelezte volna, hogy a saját forrásokból, állami, valamint NASA-segítség nélkül fejlesztett rakétájuk igenis elég fejlett ahhoz, hogy beszálljanak vele a Nemzetközi Űrállomás ellátásába, és ezentúl számítani lehet rájuk az űrbe induló misszióknál. Néhány perccel az indítási folyamat kezdete után azonban azt leállították, hiszen furcsaságot fedeztek fel a második fokozat irányítórendszerével kapcsolatban, az indítást pedig közel 24 órával, holnap 15 óra 38 percre tolták. A küldetést egyébént tavaly szeptemberre időzítették, de akkor a rakományát már magában tudó Falcon-9 üzemanyaggal való megtöltése közben egyszerűen felrobbant az indítóálláson.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: 24.hu