A Tesla zseniális ötlete a szervizelésre

A Tesla szervizközpontjai néhány helyen igencsak túlzsúfoltak, ráadásul a helyzetet tovább fokozza majd, amikor az amerikaiak piacra dobják a nagy népszerűségnek örvendő Model 3-at. Nemrég a Tesla egyik német képviselője, Jochen Rudat adott interjút a Manager Magazinnak, amelyben kitértek a szervizelés jövőjére is. A szervizeink a vásárlóink igényeivel együtt gyarapodnak. Az eladásokkal együtt a szervizközpontokat is a duplájára, 26 számra emeljük Németországban az év végére. Ráadásul az alkalmazottak számát is több mint megduplázzuk. Emellett a mi járműveinknek sokkal kevesebb szervizelésre van szüksége, mint a konkurenciának. Számos alkalommal szoftverfrissítések váltják majd fel a látogatásokat a műhelybe. Gondoljanak arra, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg a jövőben, amikor a Teslák teljesen önvezetők lesznek. Önmagukat viszik majd a szervizközpontokba. Rudat később azt mondta, hogy az önvezető részt kicsit gúnyosan gondolta, így nem szabad komolyan venni, de sokan úgy gondolják, hogy van igazság a „gúnyos mondat” mögött. A jövőben akár valóban maguktól mehetnének az autók szervizekre, amely szintén egy innovatív dobás lenne az amerikai gyártótól. Ha így is lesz, a Tesla hivatalos ezzel kapcsolatos bejelentésére még biztosan várnunk kell egy darabig. Forrás: InsideEVs The post A Tesla zseniális ötlete a szervizelésre appeared first on ZoldAutok.hu.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: ZoldAutok.hu