A Lucid önvezető rendszerének a Tesla korábbi partnere adja az alapot

Miután a Tesla tavaly októberben bejelentette, hogy az összes autójuk onnantól a teljesen önvezető közlekedésre felkészült hardverükkel fog érkezni, lépniük kellett a gyártóknak. Nem hagyhatták, hogy a Tesla még nagyobb előnyt szerezzen magának. A Lucid Motors sem képez kivételt. Nemrég rántották le a leplet első elektromos autójukról, a Lucid Airről. Az autót már a bemutatójukon úgy harangozták be, mint egy elektromos autó, ami a későbbiekben képes lesz teljesen önvezető közlekedésre.

A cég bejelentette, hogy az önvezető közlekedés terén a Tesla lábnyomait fogják követni, vagyis az autót már az elején ellátják a megfelelő hardverrel, a későbbiekben pedig egy szoftverfrissítéssel kapnánk meg a szükséges szoftvert a tényleges autonóm közlekedéshez. A szoftvert a Mobileye, a Tesla korábbi partnere fogja fejleszteni.

Egyébként sem lepődhetünk meg, ha közös vonásokat vélünk felfedezni a Tesla és a Lucid között. A Lucid vezetője ugyanis nem más, mint Peter Rawlinson, aki korábban a Teslánál a Model S főmérnöke volt.

A cég így ír az együttműködésről sajtóközleményében:

A Lucid az első autóját, az Air-t, az első naptól kezdődően az autonóm közlekedésre felkészült hardverrel kínálja, beleértve kamerákat, radar, valamint LIDAR szenzorokat. A Mobileye-t választottuk az elsődleges számítástechnikai platform kifejlesztésére.

A Mobileye autónként két EyeQ4 chipet fog szállítani az elsődleges