Előre szól a Tesla robotpilótája, hogy előtted mindjárt karambolozni fognak

Egy boldog holland Tesla-tulajdonos, Hans Noordsij illetve az ő Teslája Tilburgnál készítette a lenti felvételt, amin az látszik, hogy békésen halad az autó a holland A2-es autópályán, mikor a robotpilóta sípolással jelez, az autó pedig automatikusan fékez, mert ütközésveszélyt érzékel.

A radart használó nagyjából 1 másodperccel az előtte haladó két jármű ütközése előtt reagál.

Ahogy a vezető is megjegyzi, ebben nem is önmagában az igazán meggyőző, hogy a robotpilóta felismerte az ütközés közeledtét, hanem hogy érzékelni tudta, mi történik az úton a közvetlenül előtte haladó autó előtt.

A videó alapján az látszik, hogy a hátulról leütközött kisbusz hirtelen lassítani kénytelen, a mögötte haladó pedig már nem tudja időben félrerántani a kormányt.

A Tesla szeptemberben jelentette be, hogy a robotpilóta üzemmód egyre nagyobb súllyal támaszkodik majd az ilyen megoldásokra.

Noordsij azt is írja, mire ő manuálisan fékezett volna, a gép előtte már megtette ezt. A vezető azt is írja a Twitteren, hogy szerencsére a balesetben senki nem szenvedett komolyabb sérüléseket. (Mashable)