Életveszélyt jelent a biciklistákra az Uber önvezető autója

Hiába a hatóságok tiltakozása, a világszerte aggresszív nyomulásáról és a szabályozások figyelmen kívül hagyásával nyomuló Uber San Franciscóban elindította tesztüzemben autoautóit (önvezető autóit).

A cég XC90-es Volvókat szerelt fel a technológiával, és azóta egyre többen rettegnek a városban.

Az Uber ugyanis annak ellenére indította be a tesztüzemet, hogy a kaliforniai és szövetségi közlekedési hatóságok erre engedélyt nem adtak.

És bár az Egyesült Államok állami szabályozását nehéz azzal vádolni, hogy nagyon kukacoskodna az új technológiákkal kapcsolatban, nem véletlenül próbálnak megálljt parancsolni a szabályokra fittyet hányó cégnek.

Felvételek bizonyítják, hogy a cég önvezetői autói az elmúlt pár napban a leghalálosabbnak számító öt közúti hibából négyet simán bemutattak a forgalomban.

Ezek:

Áthajtás a piros lámpán
Áthajtás stoptáblás kereszteződése megállás nélkül
Hirtelen kanyarodások
Nem ad elsőbbséget a gyalogosoknak

Bár az autoautókban bent ül egy sofőr is, akinek elméletileg az lenne a dolga, hogy figyelje a hibákat és azokat korrigálja, ezt tipikusan elfelejtik egy idő után. (A Tesla ugyancsak okozott már balesetet önvezetői autóival, és azokban is mindig ült valaki.)

A legújabb félelem, amiről a Guardian is részletesen beszámolt, hogy az Uber autói figyelmen kívül hagyják a kerékpársávokat, pontosabban a szabályokkal ellentétes módon használják őket.

Ebből, tehát az autóút és kerékpárút keresztezéséből adódó incidensekből számazik a legtöbb halálos biciklis baleset.

Az autót még