Teljesen elektromosak lesznek a BMW i modellek | Elektromos autó mánia
Kövesd az ország legjobb elektromos autó híreit Facebookon és Hírlevélen!
bmw_inext_zoldautok-300x169.jpg

Teljesen elektromosak lesznek a BMW i modellek

Még június elején arról számolhattunk be a BMW i modelljeivel kapcsolatban, hogy a müncheni cég az önvezető rendszer fejlesztésre használja ezen márkáját. Az ok egyértelmű volt: versenyben akartak maradni a Teslával e technológia terén, ha már az elektromos autóik nem voltak olyan keresettek, mint a kaliforniai cég Model 3-sa, amit még teljesen be sem mutattak. Valamivel több mint két hónap elteltével viszont fordult a kocka és most úgy tűnik az i8-at és az i3-at nem hogy hibridek, hanem teljesen elektromos autók követik majd a sorban.

A BMW mérnökei már dolgoznak az úgynevezett ,,Project i20″-on, amely az iNext tervezését, előkészítését takarja. A 2021 végén érkező modell, ami valószínűleg i5 vagy i6 nevet fogja viselni, összkerékmeghajtással, rendkívül alacsony súlyponttal, az elérthető legfejlettebb önvezető rendszerrel, valamint olyan villanymotorokkal lesz ellátva, melyek választhatóan 136-től egészen 247 lóerő teljesítményre lesznek képesek. Az eddigi két i modellel ellentétben a magas költségek miatt viszont nem karbonszálas lesz a kasztni, hanem a már megszokott alumínium-acél páros borítja az iNext-et, illetve a dizájn terén is visszanyúlnak a hagyományosabb BMW vonalvezetésre.

A tervek szerint a márka korábbi két modelljének a gyártási koncepciója is megváltozik: az i3 estében megszűnik a hatótávnövelt változat (REx) gyártása és az i8 is teljesen elektromos lesz

252