Megvan az önvezető autók első halálos áldozata

Már elég régóta megy a polemizálás arról, hogy vajon ki tehető felelőssé az önvezető autók által okozott balesetekért, most azonban itt egy szomorú eset, ami korábban történt, de csak az elmúlt napokban került nyilvánosságra, és a Tesla Model S-sel kapcsolatos, ami ráadásul csak félig önvezető.

Floridában, május 7-én a Joshua Brown nevű sofőr bekapcsolta az automata pilótát, mely a sávban tartja az autót, reagál a forgalomban történő változásokra, sőt, ha kell, sávot is vált, tehát igazából tehermentesíti a vezetőt, aki így azt gondolhatja, hogy nyugodtan foglalkozhat mással. Sajnos azonban az autó rendszere nem vette észre az előtte haladó pótkocsis járművet, és ennek következtében a Model S alácsúszott a vontatmánynak, úgy benyomva a tetőt, hogy a sofőr életét vesztette. Ezt követően a jármű még továbbszáguldott, át egy kerítésen, be a szántóföldre. A videón az elhunyt látható, aki imádta az autóját, és az autopilot üzemmódot.

A Tesla mindamellett, hogy részvétét fejezte ki, igyekezett kijelenteni, hogy ez az első fatális probléma az eddig automata pilóta üzemmódban megtett 210 millió kilométer alatt, míg az összes járműre vetítve az átlag az, hogy 150 millió kilométerenként történik jóvátehetetlen baleset, világszerte pedig 96 millió kilométerenként. A Tesla korábban azt mondta, hogy az önmagukat vezető autók kevesebb…